Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, írótársaim, tisztelt olvasóközönség
E megtisztelő feladatot vállalva, feltettem magamnak a kérdést, hogy a tömegsírok és a háborúk után maradtak-e még irodalmi illúziók? Hihetünk-e még a könyveknek? Viharos időket éltünk át, s nem vagyok biztos, hogy a hátunk mögött tudjuk őket. A haladás vihara űz bennünket a jövőbe, mint Klee kétségbeesett angyalát, akit Walter Benjamin a történelem angyalának nevezett. A Paradicsomban támadt vihar megtépdesi, majd szétfeszíti az angyal szárnyát, akinek a szeme kidülled, álla leesik, szája nyitva marad, orcáját a múlt égbemeredő romhalmaza felé fordítja. Csonka szárnyai gyámoltalanul erőlködnek, a haladás viharában vergődik, mely feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé.
Erre az angyalra gondolok ebben az ünnepélyes pillanatban, és követem: ugyan merre fordítja tekintetét. Vajon hova sodorja majd a vihar, melyet haladásnak nevezünk?
Ortega y Gasset Európa egységéről szóló maradandó értékű esszéjében emlékeztetett a történelem azon omladékaira, amelyet Klee angyalának volt alkalma látni, azonban Gasset nyomban kiegészítette, hogy legmélyebb energiái lépnek működésbe annak, aki úgy érzi, hogy alámerül. Mind erőtlenebb karjaival evickél, hogy a felszínre jusson. A negatív helyzet pozitívvá válik. Minden civilizáció a megmenekülés ösztönétől vezérelve jött létre, illetőleg születik ujjá.
Reményeimet, esetleg csak illúzióimat az a meggyőződés táplálja, ami szerint, a kultúra, ezen belül is, az irodalom a közösség legmélyebb energiáit tartja ébren. Nekünk a kultúrára, a könyvre legalább akkora szükségünk van, mint az Európai Unióra. Egyik a másik nélkül nem létezik. Valamennyi közösség, azaz társadalom akképp múlja felül válságait, hogy egybegyűjti az összes energiáját, majd haladéktalanul megalkotja jelenének és jövőjének megfelelően új múltját. Ha erre a tettre képtelen, akkor a múlt sajnálatos mód, romokban marad.
Tisztelt egybegyűltek!
Ez az impozáns rendezvény arról győz meg, hogy a hányatott sorsú Klee angyalának van hová tekinteni, ahol nem csak romhalmazt lát. Ne tévesszen meg bennünket az angyalarc riadt tekintete, az irodalom éppen ilyen tekintettel ébreszti fel bennünk a reményt.  Ezzel a reménnyel köszönöm meg a megtiszteltetést, hogy megnyithatom az 55. belgrádi könyvvásárt.