2010. április-május
Kivonulás a közéletből?
Az írók kivonulnak a közéletből. Meghátrálnak, mert rettegnek, hogy az expressz- demokrácia beszennyezi őket. Viszont, miért kell visszakoznia az irodalomnak? Dante jut eszembe. Vergilius társaságában megjárta a Poklot is. Az Isteni színjátékban a Pokol erőteljesebb mű, mint a Paradicsom. De ott is Dante maradt: nem enyelgett, de nem is szépelgett. Még a Paradicsomban sem!
Civil tóga
Arról értesülök, hogy több lista lesz. Három vagy négy. Esetleg öt is. Ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyaroknak kedvük van a közéleti szerepléshez, akarják a titkos és szabad választásokat. Csak sajnálhatom, hogy tavaly szeptemberében (Zentán), nem sikerült meggyőzni a szakértői bizottságot, továbbá a MNT jelen levő tagjait, hogy eszközöljenek javításokat a választási törvényen. Ennek köszönve talán még jobb hangulatban zajlanának a soron következő választások valamint több vitás kérdés végére is pont került volna. Így azonban csak felemás fordulat játszódhat le, és ennél többet nem is várhatunk. Ki mint vet, úgy arat! Több mint hét évvel ezelőtt az elektoriális rendszerrel elmulasztottuk a nagy lehetőséget. Utólag ugyan valamennyien belátják az akkori tévedés kárát, ennek ellenére most csak félig-meddig éltünk az alkalom adta lehetőséggel. A politikusok egyik része elismeri a mulasztást, a másik nem. Nos, ez a hezitálás sem ártalmatlan. Minden esetre fontos lenne, hogy a magyar választópolgároknak legalább 60-70 százaléka járuljon az urnák elé, körülbelül 140-150 ezer. Természetesen minél többen voksolnak annál jobb, azonban ez a számadat biztosítani tudná az új MNT részére az erkölcsi alap minimumát. Többé már nincsenek naprakész adatok arról, hogy az utóbbi időben hányan iratkoztak fel a listára, minek után még csak feltételezni sem lehet, mekkora lesz a részvételi arány. Ilyen szegényes információk birtokában pedig komolytalan lenne mérlegelni. Minden esetre, néhány lista alapján máris szembetűnő, hogy a pártok nem közvetlenül lépnek a porondra, civil ruhát öltenek, ugyanakkor felbukkannak a tiszta civil listák is. Való igaz hogy a verseny egyenlőtlen, de hiszen ez már az első lépésnél kiderül. Sziszüphoszi feladatra vállalkoznak a tényleges civil szervezetek, amelyek mögött nem áll valamilyen párt, hiszen anyagi forrásaik szerények, majdnem a nullával egyenlők. Az állam nem biztosítja az egyenlő anyagi feltételeket, ezen kívül nincsenek közösen elfogadott választási játékszabályok sem. A civilek közpénzekből fizetett politikusokkal állnak szemben. A kampányt bizonyára saját zsebükből fedezik. Arról semmit sem tudni, hogy hivatalosan mikor is kezdődik illetve kezdődött a kampány, mert a kampány a sajtóban már javában tart. Az MNT egyik lapja ugyanis leközölte, hogy az egyik lista a magyarság érdekeit szolgálja, a többi, köztük néhány készülő, viszont nem.  Pedig most kell(ene) mértéktartónak lenni, hiszen minden egyoldalúság, beárnyékolja a jövendőbeli győzteseket. Az összeférhetetlenségi elvről sem születettek normák, hiszen – amint látom – számos, az anyaországi és szerbiai közpénzekre pályázó intézményvezető is a jelöltek között van. Vajon ezek az intézmények lemondanak a támogatásról és önfinanszírozásra térnek át? A civil szereplők túlsúlyos jelenléte arról tanúskodik, hogy a pártnomenklatúra is érzékeli a pártelit hitelvesztését. Vagy legalább is arról van szó, hogy a polgárok nem bíznak többé a politikában és a politikusokban. Ezért kell most a civil tóga. Nem örülök ennek, hiszen a kárörvendés sehova sem vezet. Nekünk ugyanis nagy szükségünk lenne eredményes és következetes, a politikai váltógazdaság szabályai szerint működő kisebbségi politikusokra. A váltógazdaság azt jelenti, hogy az egyik garnitúrát felváltja a másik. De eredményes politikai elit nem is születhet mindaddig, amíg nem jön létre a politikai váltógazdaság, illetve nem cserélgetik egymást a politikai pártok és garnitúrák.
Ki védi a polgárt?
Egyre több elkeseredett emberrel találkozom, akiknek jobban fáj a sok igazságtalanság, mint az egyre nehezebb életkörülmények kínkeserve. A tömeg új választásokban reménykedik. Na, meg a csodában! A minap az egyik belgrádi bíróság felmentette a futballhuligánokat, akik életveszélyesen megfenyegették az őket leleplező újságírót. Az erőszak propagandája felmentést kapott. Az emberek egyre jobban félnek az utcán, a nyilvános helyeken, de még a saját lakásukban is. A tömbházban, ahol lakom, egyre több biztonsági zár kerül az ajtókra, és mind többen szerelnek fel biztonsági berendezést. A minap láttam az autóbuszban amint egy hangoskodó fiatal csoport ide-oda lökdösött egy idősebb asszonyt. Az asszony egy szót sem mert szólni. Amikor a fiatalok leszálltak, az utasok megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Ekkor az egyik utas feltette a kérdést. Miért nem akadályoztuk meg őket, vagy legalább miért nem szóltunk rájuk? Hirtelen néma csend támad az egyébként hangos buszban. Mert tartottunk tőlük, mi is félünk, ismerte be az egyik utas. Többen megismételték, bizony ők is féltek. Nincs, aki megvédje a polgárt. A közelmúltban az egyik újvidéki bíróságon ötévi börtönre ítélték azt a fiatalembert, aki újvidék sugárutjain száguldozva halálra gázolt két járókelőt. A tettes egyébként egy bankigazgató fia. A minap kétévi börtönbüntetést kapott az a férfi, aki – mellesleg elég sután – ököllel egy politikus arcába vágott. Micsoda aránytalanság! Nincs, aki óvja a polgárt, ellenben a politikusokat annál inkább.
Sikoly és stallum
A választási kampányban egyre gyakrabban felvetődik a kérdés: kik is a „hiteles magyarok”. Az egyik kisebbségi politikus szerint azok, akik feliratkoztak a választási listára. És akik nem? Nos, mit kezdjünk azokkal? Sehogy sem tudom elfogadni ezt az öncsonkítást, ezért inkább Márai Sándorral tartok, aki minden kertelés nélkül kimondta: „Magyar az – dobjuk végre a szemétre a sok híg elméletet – akinek az anyanyelve magyar és aki úgy érzi, azonos az anyanyelvével és magyar. Minden más gonosz és veszélyes halandzsa.” Ugyanakkor, a témát illetően Illyés Gyuláról sem kellene megfeledkezni. „A nincstelen tömeget tekintem elsősorban magyarnak, vagyis olyannak, aki mindenek előtt támogatásra, fényre, döntésre, nemzeti dicsőségre jogosult itt¬; nemcsak azért tekintem annak, mert történelmünk különös alakulása eredményéül épp ez a réteg a legmagyarabb nyelvileg s ha kell fajilag is, hanem azért, mert ez a legmegbízhatóbban magyar: nincs mása, mint a magyarsága.”  Hol is van ez a néma, nincstelen magyar kisebbségi tömeg? Hol vannak a munkanélküliek, a nélkülözők, a reménytelenek? Csak azt látom, hogy a mi kis vadkapitalizmusunkban az értelmiség vívja a maga harcát az osztályhatalomért. Stallumok, rangok, tisztségek az egyik oldalon, sikolyt elfojtó torok a másikon.
Ideig-óráig
Az első melegebb nap a Duna felé csalogat. A tenger partján meghúzódó mediterrán városokban töprenghetek a hallhatatlanságról, ami idegenszerű érzéseket ébreszt fel bennem. A folyó partján sétálva azonban csakis a mulandóságra, esendő életemre gondolok, arra a pár lépésre, amellyel ideig-óráig követem a víz folyását.
Szülőföld és/vagy haza
Az utolsó, befejezetlen regényében, Az első emberben, Camus hazatért, haza, vagyis a szülőföldre. A szülőföld – Algéria – azonban üres. Megelevenednek előtte a gyerekkori emlékek, az arabokkal, vagyis az idegenekkel, a sötét és kifürkészhetetlen arcokkal való találkozások; mindent összevetve: szüntelenül láthatatlan fenyegetés lebegett a levegőben. A gyermeket ezek a szálak kötötték ehhez a „csodálatos és ijesztő” földhöz, aki úgy érezte, hogy még az utcán is fenyegetés, félelem és erőszak kószál.  A szülőföld és a haza kegyetlen ellentmondását ismerem fel a jelenetekben. Bizony, az „idegen szülőföld” nem terem idillt.
Otthon is itthon
A fiú hívja francia anyját haza Algériából, az anyaországba. „Ó, nem, ott hideg van. Most már öreg vagyok. Itthon akarok maradni”- válaszolja az anya Camus regényében Az első emberben.  A fiú hallgatja az anyát, akitől még gyerekkorában kérdezte: „Mama, mi a haza?” Az anyja ijedten nézett rá, mint aki nem érti a kérdést. „Nem tudom”, válaszolta. „Hát Franciaország” faggatta a gyerek, mire az anya csak ezt tudta válaszolni: ”Ja igen”. Ennyit tudott meg a hazáról a gyermek, akinek az apja a mozgósítás előtt soha sem látta Franciaországot. Aztán mundért öltött, megpillantotta a hazát és meghalt érte.
Majálisi szlogen
Ne tüntess, hanem majálisozz, buzdít a hatalom. Idén, hosszú ünnepi hétvége megtoldva a hétfővel. Egyik nap bográcsozás másik nap rostélyosozás. Csevapcsicsa, plyeszkavica, etc.
Családi Kör, 2010. május 7.