Az Újvidék Budapest között közlekedő villamos kalauza kedvezményes jegyet kínált abból az alkalomból, hogy Budapesten Krúdy Gyula úr felavatja Márai Sándor, író szobrát. Amint eddigi fuvarozóm, Pacek fiákeros fülébe jutott a hír, azonnal megragadta a mobiltelefonját és találkát beszélt meg velem az újvidéki Dornstädter cukrászdában.

Jól gondolja meg, mondta gondterhesen, tegye mérlegre az előnyöket és a hátrányokat, de semmi esetre sem javasolnám, hogy villamossal utazzon Budapestre.

Megsajnáltam, mert ennyire szívére vette a dolgot. Egyébként is, tiszta volt a lelkiismeretem, hiszen nem ígértem a villamoskalauznak semmit.

Ne legyen gondja Pacek úr, nyugtattam meg, hiszen tudomásom szerint szóba sem jöhet, hogy Krúdy úr felavassa Márai Sándor szobrát.

Az öreg azonban hitetlenkedve csóválta a fejét.

Budapesten mostanság különös dolgok történnek és minden lehetséges, válaszolta, miközben türelmesen kavargatta a kapuccinerét. Valami történni fog, hiszen minden nap szoboravatással bolondítják a népet. Aztán meg a villamoskalauz vágja zsebre a pénzt.

Hogy bizonyítsam, nem lettem hozzá hűtlen, másnapra megrendeltem a bérkocsit egy pesti útra. Tour-retour. Becsületből vállaltam az utat, ne gondolja a fiákeros, hogy elszipkázott a villamoskalauz.

Korán reggel népviseletbe öltözve várakozott a lakásom előtt.

Így jobban szeretnek bennünket a pestiek, magyarázkodott ezúttal is, mint minden alkalommal. Ha látják, hogy nem vagyunk olyanok, mint ők. Egyébként ezt a gúnyát a sublót mélyén őrizgetem.

Ráérősen poroszkáltak a lovak, miközben a bérkocsis biztatott, egy-két napon belül, ha törik, ha szakad, odaérünk. Legyintettem a kezemmel, és csak annyit válaszoltam, nem fontos, hogy megérkezzünk, az a fontos, hogy elindultunk. Úgy van, kiáltotta bele Pacek úr a végtelen pusztaságba. Már csak ezért is jobb bérkocsival utazni, mert nem sikkad el a személyes élmény. Akik automobillal vagy villamossal utaznak, azoknak fogalmuk sincs milyen szép dolog poroszkálva Budapestre bekocsikázni.

Gyakran megálltunk, hogy megpihenjünk. Ilyenkor elszundítottam, a bérkocsis pedig valamelyik tanyán abrakot szerzett a lovaknak, aztán ő is elszunyókált. Elmúlt két vagy talán három nap is. Pacek úr közben egyre buzgóbban vigasztalt: közeledünk, rövidesen megérkezünk. De nem volt szükségem biztatásra. Sejtettem én is, hogy hamarosan befordulunk a Soroksári útra. Ilyenkor mindig csodálkozva méregettem a várost, mintha nem is a valódi Budapestre érkeztünk volna, hanem valamelyik hasonmásába. Talán ha Krúdy valóban felavatná Márai szobrát, talán akkor megérkeznénk az eredeti Budapestre, gondoltam magamban, de erről már nem szóltam a bérkocsisnak, nehogy azt higgye, hogy bedőltem a villamoskalauz üzleti fogásának.