Sajnos, nem volt nehéz magamra ismernem Dudás Károlynak a déli harangszóhoz címzett vezércikkében (Hét Nap, 2005.07.20.).Sajnálatos, mert én lennék a legboldogabb, ha többen is magukra vehetnék azt a legújabb inget, amelyhez hasonlót a Dudás-féle panaszgyárosok, a vajdasági magyaroknak legtöbbet ártó jajveszékelők és gyűlölködők szabnak olykor-olykor, ha netalán az övékével merőben ellentétes álláspontot képvisel valaki. Persze, sokkal jobban örültem volna, ha leírja a nevemet, és ország-világ előtt bevallja, hogy rám gondolt, de ehhez Dudásnak ezúttal sem volt elég bátorsága. Talán túl fiatalnak tart, akinek a megváltoztatására még van némi remény. Talán ezért nem írta le azt, amit tavaly Végelnek címezve leírt, persze a Végel László nevet akkor is gyáván elhallgatva: „Mikor szorul már végre ökölbe a kezünk is, s csapunk oda neki, hogy hagyja már abba.” (Hét Nap, 2004.06.30.) Esetemben elmaradt a lincsre való felszólítás, csak a vastag pofámon a bőr lesülését rendelte meg az égiektől, miután a „közösségétől elbitangolt, gyökértelen liberális ficsúr”-nak minősített. Hát, mit mondjak, Dudás is rendesen elbitangolt – azoktól az eszméktől, amelyeket a 70-es, 80-as években fennen hirdetett, dehát ő már nem fiatal ficsúr, mint én, ezért nyilván erkölcsi joga van a gyökeres-gyökértelen vált(oz)ásra.

Pressburger Csaba: Zárójeles regálás Dudás Károly zárójeles megjegzéseire. Symposion onlie, 2005.07. 31 www.symposion.org.yu/index.php?page=reaction&eartopic_id=6